Milosevits Péter: Szentendrei kvartett
Regénytetralógia

 

A korábban önálló művekként megjelent négy regény (London, Pomáz; Az utolsó szentendrei szerb; A szulejmanováci csata; Honlap-sztori) által sejtetett egység most egybefűzve, tetralógiaként teljesedik be.

A történeteken végigvonuló főszereplő egy pomázi operatőr, aki fantasztikus kamerájával filmre veszi a magyarországi szerbek jelenét, múltját és jövőjét, a valóságot és a képzeletet, a történelmet és a mítoszt. Eközben éli saját életét, keresi a boldogságot, evickél a közép-európai hullámzó valóságban. Az előtérben egy fogyatkozó létszámú hazai kulturális kisebbség élete áll, de a négy regény együttesében szélesebb – akár globálisnak is mondható – látkép bontakozik ki, a háttérben pedig már-már metafizikai rétegek sejlenek fel.

Az elbeszélő olvasmányos stílusa, a pergő cselekmény mindvégig leköti az olvasó figyelmét. Az ironikus és groteszk, olykor a burleszk határát súroló részek nosztalgikus és emelkedett passzusokkal keveredve adják ki a Milosevits Péter regényeit jellemző különleges beszédmódot.